Ma megnéztem a sajtót, hogy mit ír a tegnapiakról, de mindenhol csak arról van szó, hogy milyen pocsékul játszott Anglia, rólunk meg semmi. Így úgy tűnik, rám hárul az a megtisztelő feladat, hogy Algéria szempontjából is leírjam a meccset.

Mindenekelőtt: mestermunka volt a csapat részéről. Amit a középpálya bemutatott, az a védekezés magasiskolája: hogyan kell már a középpályán megszerezni a labdát, úgy, hogy az ellenfél lehetőleg el se jusson a kapunkig! Ha meg időnként mégis eljutottak, akkor a védőink szereltek rendkívül határozottan - szegény angolok, ha jól emlékszem, összesen négy labdát küldtek kapura, ami iszonyúan kevés, ráadásul M'Bohli mindet fogta. A lapok hajlamosak ezt az angolok gyenge játékára fogni - tény, rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettek -, de elfelejtik hozzátenni, hogy mi sem kártyán nyertük a VB indulási jogot, hanem a kiváló védekezésünknek köszönhetjük, hogy kint vagyunk. Na és ne felejtsük el a szélsőjátékunkat sem, mind a bal- mind a jobboldalon jópárszor zavart okoztunk a "márkás" angol védelemben. Taktikailag és játékban nagyon össze van rakva ez a csapat, és ez mindenképpen Sadaane kapitány érdeme.

Ami hiányzik: egy jó csatár. Egy olyan, aki egyedül sem veszik el a védők között, és képes egy-egy csellel megforgatni őket. Mint mondjuk Kamerunban Eto'o, vagy a svédeknél Ibrahimovics. Nos, ez nálunk hiánycikk; a Reálos, egyébként algériai származású Benzema tökéletes lett volna erre a szerepre, de hát ő a franciákat választotta - pechjére, most éppen egy tökkelütött a kapitány arrafelé, aki nem tart igényt rá. Nálunk nagyon elférne, és vele nagyobb álmokat is dédelgethetnénk.

Ki volt a csapat legjobbja? Nehéz választani, mivel mindenki jól teljesített; én Belhadzs mellett tenném le a voksom, mert végig nagyon hasznosan és magabiztosan futballozott. Védekezett, támadott (védő létére) - Zianival jól össze tudnak játszani -, robotolt, és megvolt benne az a határozottság és erélyesség, ami az angolokból hiányzott.

Szép volt, fiúk!

2 komment

Címkék: vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://algeriafocivb.blog.hu/api/trackback/id/tr52094433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Még_mit_nem! 2010.06.20. 00:39:27

Szépen valósítottátok meg amit, az angolok érdemes volt megpróbálni, azaz ügyesen mentetek az egy pontért. Jó védekezés, de mégsem esztelen vagdalkozás, nekem szimpatikus volt amit nyomtak a srácok, nagy gratula érte, megérdemelték azt az ikszet. :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.20. 11:22:36

@Még_mit_nem!: tényleg, a sportszerűséget ki is felejtettem... sportszerű meccs volt.
süti beállítások módosítása